Szeretettel köszöntjük törzsgárdánk jubiláló tagjait, akik már 5, 10, 15, 25 és 35 éve erősítik közösségünket! Hálásak vagyunk az évek során tanúsított elkötelezettségetekért, szakmai munkátokért és azért az értékért, amelyet nap mint nap hozzáadtok a Bischitz közösségének a sikeréhez. Külön köszöntjük a Család- és Gyermekjóléti Központban dolgozó Lakatos Erzsébet Gabriellát 35. évfordulója alkalmából!

Élelmezésvezető, dietetikus kollégánk, Papp Zsuzsanna 5 éve erősíti a Bischitz közösségét, aki szerint a Városligeti Bölcsőde falai között nem csupán munka folyik – itt csapat születik nap mint nap.

Egy csapat, ami mögötted áll

„Itt a Városligeti Bölcsődében egy olyan csapat áll mellettem, amiért sokan megirigyelhetnének. Olyan megtartó erő, együttműködés, elfogadás, szeretet hatja át a légkört a részükről felém, amiért nem tudom eléggé kifejezni a hálám és köszönetem.  Vonatkozik ez minden kollégámra, vezetőségre, kisgyermeknevelőkre, technikai dolgozókra és különösen közvetlen munkatársaimra, akikkel a konyhán az ételeket készítjük. Tágabb értelemben ugyanez az összetartozás jellemzi a Bischitz Johanna Integrált Humán Szolgáltató Központ közösségét is. Az elmúlt öt évben számtalan újítással, innovatív ötlettel és valódi támogatással találkoztam. Folyamatos a törekvés arra, hogy a dolgozók helyzete javuljon – anyagilag, szakmailag és szociálisan egyaránt. Érezhető szándék van arra is, hogy a szerteágazó egységek valódi közösséggé kovácsolódjanak.”

Felelősség és hála – a legkisebbekért

„Nap mint nap bölcsődéseknek készítünk ételt. Ez önmagában is felelősségteljes és egyben hálás feladat. Ők a legkisebb „rászorulók”, akik napközben nem lehetnek a családjukkal – ránk vannak bízva. Az ő egészségük, fejlődésük, jóllétük a mi kezünk munkáján is múlik. Tudni, hogy a gondosan elkészített étel hozzájárul a fejlődésükhöz, minden fáradtságot megér.”

A kezdetek

„Pályakezdőként, alig egy év gyakorlattal kerültem be a konyha vérkeringésébe. Két hét múlva berobbant a Covid. Betanítás nélkül maradtam egy kaotikus helyzetben, miközben egy számomra teljesen ismeretlen élelmezési szoftvert kellett minimális segítséggel bevezetnem. Ma visszatekintve magam sem tudom, hogyan csináltam végig. De végigcsináltam. Talán itt mutatkozott meg igazán, amit ma már a „szupererőmnek” tartok: a szívósságom, a kitartásom és az empátiám.”

Üzemeltetésünk mindig mosolygós munkatársa Oláh Károly 5 éve erősíti a Bischitz közösségét.

Ha van valaki a Bischitzben, akihez szinte „alapfelszereltségként” jár a jókedv és a humor, az Oláh Károly, az Üzemeltetés munkatársa. „Karesz” jelenléte mindig lendületet és pozitív energiát hoz a mindennapokba.

Karesz szerint a szuperereje az élni akarás, a másokról való gondoskodás és segítés – mindezt pedig jó adag humorral fűszerezve. „Vicces fickó vagyok, azt hiszem” – mondja szerényen. Mi pedig megerősíthetjük: a nevetés valóban ragadós körülötte.

Az elmúlt öt év legfontosabb szakmai mérföldkövének nem egyetlen konkrét eseményt nevez meg, hanem magát a folyamatos fejlődést. Számára évről évre fontos a tanulás és az előrelépés. Úgy látja, rendkívüli dolgokat viszünk véghez közösen, amelyekhez elengedhetetlen a vezetők támogatása. Ez a hozzáállás jól mutatja, hogy számára a siker csapatmunka, nem egyéni teljesítmény.

Amikor belsős történetről kérdeztük, nevetve mesélte: mindig mosolyog, amikor Bischitz Johannának csomagot hoznak. Az ilyen apró, hétköznapi pillanatok is hozzátartoznak a közösség életéhez – és talán éppen ezek adják a Bischitz igazi hangulatát.

Karesz külön kiemelte, mennyire sokat jelent számára az a kedves fogadtatás és az elismerő szavak, amelyeket a telephelyeken kap – nemcsak ő, hanem az egész csapat. Fontos számára, hogy ő maga is tegyen ezért a légkörért, és aktívan hozzájáruljon a pozitív közösségi élményhez.

Ha egy szóval kellene leírnia, mit jelent számára a Bischitz, így fogalmaz: biztos háttér. Ez a stabilitás, támogatás és összetartás az, ami számára igazán értékes.

Ha a Bischitz egy film lenne, Károly szerint történelmi kalandfilm lenne – méghozzá a Braveheart hangulatával. Saját szerepét sem aprózza el: ő lenne a Rettenthetetlen, William Wallace. És ha belegondolunk, van is benne valami hősi: kitartás, bátorság, közösségért való kiállás.

Végül egy mottó, ami tökéletesen tükrözi a humorát és szakmáját is:
„Egy létrával a válladon mindenhová beengednek.”

Lövölde téri Bölcsődénk kisgyermeknevelője, Vigh Mercédesz Fruzsina immáron 10. esztendeje gondoskodik a gyermekek fejlődéséről.

„Számomra a 10 éves jubileum elsősorban visszatekintés és hála. Hála a gyerekekért, akiknek az első lépéseit, mosolyait, öleléseit kísérhettem, és a családokért, akik bizalmukkal megtiszteltek. Ez az időszak rengeteg tanulást, fejlődést és érzelmet adott, és megerősített abban, hogy a kisgyermeknevelés valóban hivatás számomra. Bischitzes indulásom teljesen pozitív élmény volt. Családias, barátságos hangulatban fogadtak már az első reggelen, mintha régi motoros lennék, pedig szinte pálya kezdő voltam. Egyaránt érezhető volt a szakmai vezető és a kollégák bizalma is, azonnal teljes betekintést kaptam az egység és a csoportok mindennapjaiba.

Az első meghatározó pillanat akkor volt, amikor egy beszoktatás végén egy kisgyermek mosolyogva, bizalommal nyújtotta felém a karját. Akkor éreztem igazán, hogy elfogadott, biztonságban érzi magát mellettem, és ez megerősített abban, hogy jó helyen vagyok, és fontos, amit csinálok. Szívesen emlékszem vissza az apró, mégis meghatározó pillanatokra: az első szavakra, az ölelésekre, a közös játékokra és nevetésekre. Ezek a hétköznapi csodák teszik igazán különlegessé ezt a munkát, és ezek azok az élmények, amelyek hosszú távon is elkísérnek.”

Kovács-Tóth Melinda, Család- és Gyermekjóléti Központunk esetmenedzsere 10. esztendeje segíti a kerületben élő családokat.

Mit jelent számodra ez a 10 éves jubileum? Számomra ez a 10 év stabilitást, fejlődést és egy olyan közösséget jelent, ahol valóban helyem van. Sok minden változott körülöttem, de a Bischitz mindig egy biztos pont maradt az életemben.

Mit tartasz a szupererődnek? Empátia és kitartás. Akkor is igyekszem higgadt maradni, amikor nehéz a helyzet, és mindig találok egy utat, amin segíteni tudok másokon, gyerekeken, családokon, kollégákon.

Ha korteskedned kellene, mivel csábítanád ide a hozzánk jelentkezőket a pozíciódra? Mit szeretsz benne a legjobban? Azt mondanám: itt emberként számítasz. A csapat támogató, a vezetőség elérhető, és valódi értelme van annak, amit csinálsz. Amit a legjobban szeretek? Hogy minden napnak van súlya és jelentősége és hogy nem vagyok egyedül a feladatokban.

Hogyan emlékszel vissza a Bischitzes indulásodra? Mi volt az első benyomásod? Arra emlékszem, hogy egyszerre volt bennem izgalom, tisztelet és alázat. Azt éreztem, hogy nagy felelősséget kapok, de mellette ott volt a csapat, akik rögtön befogadtak.

Mi volt az első pillanat, amikor úgy érezted: „igen, én valóban ide tartozom”? Amikor először láttam, hogy a munkámnak valódi hatása van. Egy gyerek mosolya, egy család segítése a problémáik megoldásában — ezek a pillanatok tették világossá, hogy jó helyen vagyok, illetve a szakmai elismerés a vezetőség részéről.

Mit tartasz a legfontosabb szakmai mérföldkövednek az elmúlt 10 évben? Büszke vagyok arra, hogy szakmailag és emberileg is sokat fejlődtem. Több nehéz helyzetet sikerült úgy megoldani, hogy minden érintett számára előre mozdult valami. A legnagyobb mérföldkő talán az volt, amikor egy korábban reménytelennek tűnő ügy végül rendeződött — és láttam, hogy igenis számít, amit teszek. Két évig én „menedzseltem” a kerületi rajzpályázatot, melyre igazán büszke vagyok.

Van valami belsős történet, anekdota, ami azonnal eszedbe jut? Sok vicces történet eszembe jut, nem tudnék egyet kiemelni. A nevetés visz minket tovább, lendít át minket a nehéz napokon.

Mi az, amit leginkább szeretsz a Bischitz közösségében? A társas erőt. Azt, hogy ha valaki elfárad vagy megbillen, mindig van egy kéz, ami megtartja. Ez ritka érték.

Ha egy szóval kellene leírnod, milyen számodra a Bischitz, mi lenne az? Biztonság.

Mire emlékeznél vissza szívesen a 20. jubileumodnál? Arra, hogy megmaradt ez az összetartás és arra, hogy amit csinálok, továbbra is emberek életét teszi jobbá. Remélem sok kollégára fogok tudni mosolyogni, akik velem együtt töltötték el ezt a tíz évet.

Ha a Bischitz egy film lenne, melyik műfaj lenne – és te milyen szerepet játszanál benne? Egy drámai, de inspiráló film lenne, ahol a kihívások mellett mindig ott van a remény. Én valószínűleg a csendes szereplő lennék, aki nem a hangjával, hanem a tetteivel mozdít előre másokat.

Van esetleg mottód? Ahol lehet, segítek. Ahol kell, kitartok.

Család- és Gyermekjóléti Központunk foglalkoztatási tanácsadója, Martzy Fruzsina immáron 10. esztendeje segíti a kerületben élőket.

Mit tartasz a legfontosabb szakmai mérföldkövednek az elmúlt 10 évben? Van olyan projekt vagy feladat, amire különösen büszke vagy?
A csoportokat és a családterápiát mondanám. A legfontosabb viszont az, hogy rengeteg fantasztikus embert ismerhettem meg az évek alatt. Sokat tanultam tőlük és a közös szakmai munka rendkívül nagy érték

Ha egy szóval kellene leírnod, milyen számodra a Bischitz, mi lenne az?
Picit több, mint egy szó: egy nagy család.

Mit tartasz a szupererődnek?
A türelmet és a kitartást említeném, mint szupererő.

Van esetleg mottód, amely a nehezebb napokon is átsegít?
„A szívnek muszáj követnie az álmot, különben nem lesz belőle ébredés.”

Mozgáscentrumunk csoportvezetője, Karmos Anna 5 éve erősíti csapatunkat.

Mit jelent számodra ez az 5 éves jubileum?
Először is… hát… hogy öreg vagyok
Másodszor pedig azt, hogy mennyi tapasztalatot gyűjtöttem, és milyen sok embert ismertem meg ez idő alatt. Egyrészt nagyon hosszúnak érzem ezt az öt évet, másrészt viszont elképesztően gyorsan elrepült. Arra is rájöttem, hogy bár rengeteget tanultam, még mindig bőven van hova fejlődni.

Ha korteskedned kellene, mivel csábítanád ide a hozzánk jelentkezőket a pozíciódra? Mit szeretsz benne a legjobban?
Két dolgot szeretek igazán a munkámban. Egyrészt az embereket, akik körbevesznek, hiszen tényleg nagyon jó csapat vagyunk, és szuperül tudunk együtt dolgozni. Másrészt azt, hogy a munkám hihetetlenül változatos, egyáltalán nem monoton. Van, hogy egyéni tanácsadást tartok, máskor csoportos foglalkozást, előfordul, hogy egészségügyi szűréseket szervezünk, és persze az adminisztráció is része a napomnak. Pont ez a sokszínűség az, ami miatt mindig történik valami, és sosem unatkozom.

Hogyan emlékszel vissza a Bischitzes indulásodra? Mi volt az első benyomásod?
Nem igazán volt időm megismerni a „normális”, hétköznapi bischitzes működést, mert gyakorlatilag az érkezésem után azonnal kitört a Covid-járvány. Ez egy teljesen váratlan és nagyon speciális időszak volt, és hirtelen egészen más feladatok találtak meg, mint amire eredetileg szerződtem. Biztosan mindenkinek nehéz volt ez az időszak, de szerintem elég jól vettük az akadályokat.
Az első benyomásom az volt, hogy bár a veszélyhelyzet alatt mindenkinek megváltozott a „munkaköre”, ezt senki nem fogta fel problémaként. Mindenki azon dolgozott, hogy a lehető legtöbbet hozzuk ki a helyzetből, és ez a hozzáállás nagyon hamar megmutatta, milyen közösségbe is kerültem.

Van valami belsős történet, anekdota, ami azonnal eszedbe jut? Sokat emlegetjük azt az érdeklődőt, aki telefonon keresett minket, és Bischitz Johannával szeretett volna beszélni.

A Házi segítségnyújtás jubiláló kollégáját, Wieger Marianna Szilviát kérdeztük a kezdetekről, arról, hogy mi sodorta a szociális pályára.

„25 év. Ma már valóban különösen hangzik, ha valaki egy munkahelyen tölt el ennyi évet. A szociális munkás szak (Bárczy) összefüggő gyakorlatát az Akácfa utcában a házi segítségnyújtásánál töltöttem le. Az I. sz. Gondozási Központ akkori szakmai vezetője, Kardos Anna egy kis mediterrán kertet hozott létre a kőrengetegben, ez lett a híres Akácos Udvar. Megtetszett a hely profi hozzáállása, a gondozók kedvessége, az idősek (többek között) izgalmas háborús történetei, és megkérdeztem Annát, hogy van-e szüksége szociális munkásra…volt . Így kezdődött.

A szupererőről…
Szupererővel nem rendelkezem, de a munkámat igyekszem precízen és pontosan elvégezni. Szeretek másoknak segíteni, nekem alapvetően fontos a kedvesség, a figyelmesség mások iránt, akár csak egy jó szó vagy mosoly.

A szakmai mérföldkövekről…
Számomra fontos elismerés volt, amikor 2014-ben kiemelt munkatárs lehettem a Szociális Munka Napján. Fontos mérföldkő volt az is, amikor Anikó (Szincsákné Horváth Anikó – a szerk.) lett a szakmai vezető a házi segítségnyújtásban, jól tudunk együtt dolgozni, remekül kiegészítjük egymást. Az is büszkeséggel tölt el, hogy a pályám kezdetén sikerült egy olyan nénit elvinnem csoportos színházi előadásra, aki évek óta még az utcára sem tette ki a lábát.
Köszönöm, hogy a Bischitz JIHSZ az utóbbi években rengeteget tesz azért, hogy a dolgozói mind anyagilag, mind szakmailag jól érezzék magukat, elismerésben részesüljenek.„