Házi segítségnyújtás és jelzőrendszeres házi segítségnyújtás

Mivel foglalkozunk?

Házi segítségnyújtás keretében a kerületben bejelentett lakcímmel rendelkező – elsősorban idős vagy egészségi állapota, illetve fogyatékossága miatt rászoruló – személy saját otthonában biztosítjuk az önálló életvitel fenntartásához szükséges ellátást.

A házi gondozó feladatai ellátása során segítséget nyújt ahhoz, hogy az ellátást igénybe vevő fizikai, mentális, szociális szükséglete a saját környezetében, életkorának, élethelyzetének és egészségi állapotának megfelelően, meglévő képességeinek fenntartásával, felhasználásával, fejlesztésével biztosított legyen.

Szakképzett, nagy gyakorlattal rendelkező, megbízható gondozónők hétköznap reggel nyolc órától, délután négy óráig végzik tevékenységüket. Indokolt esetben a hétvégi ellátás is biztosított.

A házi segítségnyújtás keretében szociális segítést vagy - a szociális segítés tevékenységeit is magába foglaló - személyi gondozást kell nyújtani.

Szociális segítés keretében biztosítani kell:
a) a lakókörnyezeti higiénia megtartásában való közreműködést,
b) a háztartási tevékenységben való közreműködést,
c) a veszélyhelyzetek kialakulásának megelőzésében és a kialakult veszélyhelyzet elhárításában történő segítségnyújtást,
d) szükség esetén a bentlakásos szociális intézménybe történő beköltözés segítését.

Személyi gondozás keretében biztosítani kell:
a) az ellátást igénybe vevővel a segítő kapcsolat kialakítását és fenntartását,
b) a gondozási és ápolási feladatok elvégzését,
c) a szociális segítés keretében elvégzendő feladatokat.

A házi segítségnyújtás igénybevétele önkéntes, az ellátást igénylő, illetve törvényes képviselője szóbeli vagy írásbeli kérelmére, indítványára történik. A szolgáltatásokat a Humán Szolgáltató Ellátottirányítási Csoportjánál lehet igényelni.  Kapcsolatfelvétel: 06/1 342-5907-es telefonszámon. A szolgáltatás igénybevételét megelőzően vizsgálni kell a gondozási szükségletet. A szolgáltatás iránti kérelem alapján az Ellátottirányítási Csoport vezetője végzi el az igénylő gondozási szükségletének vizsgálatát. A gondozási szükséglet vizsgálata keretében meg kell állapítani azt, hogy az ellátást igénylő esetében szociális segítés vagy személyi gondozás indokolt.

A szolgáltatás igénybevételét megelőzően, a házi segítségnyújtás térítési díjának megállapításával összefüggésben, vizsgálni kell az igénylő jövedelmét. Az ellátás megkezdése előtt, az intézményvezető az ellátást igénylővel illetve törvényes képviselőjével, írásban megállapodást köt.

Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás

A jelzőrendszeres házi segítségnyújtás a saját otthonukban élő, egészségi állapotuk és szociális helyzetük miatt rászoruló, a segélyhívó készülék használatára képes időskorú, vagy fogyatékos személyek, illetve pszichiátriai betegek részére önálló életvitelük fenntartása mellett felmerülő krízishelyzetek elhárítására nyújtott ellátás.
Intézményünk jelenleg 50 jelzőkészülékkel rendelkezik, ezek mindegyike folyamatosan használatban van. Új igénylés esetén rövid a várakozási idő.
A szolgáltatást egyedül élő, 65 év feletti személyek igényelhetik, amennyiben képesek a jelzőkészülék használatára. A szolgáltatásért térítési díjat kell fizetni, melynek havi összege az igénylő nyugdíjának 2%-ánál magasabb összeg nem lehet.

A szolgáltatás működése, előnyei:

  • a jelzőkészülék kicsi, csuklón hordható vagy nyakban viselhető, nem akadályozza viselőjét a mindennapi tevékenységek elvégzésében;
  • a készülék könnyen működésbe hozható, elég egy gombot megnyomni;
  • a nyomógomb használata esetén közvetlen riasztás érkezik a diszpécser központba, a diszpécser visszahívja az ellátottat és azonnal „riasztja” az ellátó kollégát is, aki minden esetben a helyszínen győződik meg az ellátott állapotáról és teszi meg további intézkedéseit az ellátott érdekében;
  • minden egyes hívásról digitális hangfelvétel készül;
  • a szolgáltatás az év minden napján folyamatos 24 órában működik.

A szolgáltatás igénybevétele:
A szociális ellátások igénybevétele önkéntes, az ellátást igénylő, illetve törvényes képviselője kérelmére, indítványára történik. A szolgáltatást a Humán Szolgáltató Ellátottirányítási Csoportjánál lehet igényelni.  Kapcsolatfelvétel: 06/1 342-5907-es telefonszámon.
A kérelem alapján az Ellátottirányítási Csoport vezetője előkészíti a szolgáltatás igénybevételéhez szükséges dokumentációt, időpont egyeztetésével egyszerűsített előgondozást végez. Az előgondozás során tájékoztatást nyújt a szolgáltatás igénybevételi lehetőségeiről és módjáról, a szükséges intézkedésekről és a várható térítési díjról, lehetőség szerint felméri a szociális rászorultságot, elvégzi a térítési díj megállapításához szükséges jövedelemvizsgálatot és közreműködik a megállapodás megkötésében.

A szolgáltatás központi irodája a 7-es, 8-as, 5-ös buszokkal az Uránia vagy Astoria megállótól, illetve a 74-es trolibusszal a végállomástól gyalogosan közelíthető meg a Síp utca felé.

Elérhetőségek

1074 Budapest, Dohány u. 22-24.
+36 1 342 9576

  Kapcsolódó fájlok

  • HSG. térítési díjak 2023.05.01-től