Szociális Munka Napja

A szociális ágazatban dolgozók egész évben arra törekednek, hogy ellátottaik, ügyfeleik számára megfelelő szolgáltatást nyújtsanak. A Szociális Munka Napja kiváló alkalmat biztosít a szociális szakma területén dolgozó kollégák áldozatos és felelősségteljes munkájának elismerésére.

Erzsébetvárosban 2018. november 23-án került sor a Szociális Munka Napjának megünneplésére, a Bischitz Johanna Integrált Humán Szolgáltató Központ szervezésében. Az ünnepélyes estebéddel egybekötött díjátadóra a Humán Szolgáltató Központ munkatársai kaptak meghívást.

Az ünnepségen dr. Vető Marietta alpolgármester asszony adta át az „Év Szociális Szakembere” díjat, melyet Horváth Fruzsina, a Humán Szolgáltató Család- és Gyermekjóléti Központjának szakmai vezetője vehetett át. A Bischitz Johanna Integrált Humán Szolgáltató Központ vezetősége további 10, az elmúlt évben kiemelkedő teljesítményt nyújtó munkatársat részesített elismerésben. A rendezvény fellépő vendégei a Presto Kamaraegyüttes és Pataki-Tóth Orsika énekművész voltak, akiknek előadása elsöprő sikert aratott a vendégek körében. Az est élőzene mellett elfogyasztott vacsorával zárult.