Egy nap a Kábítószer-ellenes világnap jegyében

A VII. kerületi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum és az Egészségfejlesztési Pont együttműködésével valósult meg június 21-i családi napunk, mely ezúttal a Kábítószer-ellenes Világnap jegyében került megrendezésre, a 2019-ben indult Erzsébetváros Szíve Program keretében.

A rendezvény helyszínéül szolgáló Akácos Udvarban számos program közül választhattak az idelátogatók.

A tavalyi kincskereső játék nagy sikerén felbuzdulva ismét interaktív nyomozós játékot szerveztünk, amin ezúttal az Olasz maffia elrejtett kincsét kellett megtalálnia a résztvevőknek. A feladatok során kicsik és nagyok játékos formában ismerkedhettek kábítószerekhez és függőségekhez kapcsolódó problémákkal, kérdésekkel. A feladványokat helyesen megfejtők a rendőrségtől kapott „kincsért” cserébe változatos ajándékban részesültek.

A VII. kerületi Rendőrkapitányság standjánál az ujjlenyomatvétel technikájával ismerkedhettek az érdeklődők, kipróbálhatták milyen egy igazi rendőrautó kormánya mögött ülni, és még számos más interaktív játék és feladat várta őket. Az igazán merészek „részeg szemüveg” viselése közben akadálypályán próbálhatták ki tudásukat. A rendezvényen ezen kívül lehetőség volt a rendőrség Bike Safe programja keretében a kerékpárok regisztrációjára, mely a biciklitolvajlások visszaszorításának hatékony eszköze.

A rendezvényhez kapcsolódóan meghirdetett „Függők és függetlenek - fotó és videókészítő pályázat” eredményhirdetésén az Erzsébetvárosi Kéttannyelvű Általános Iskola, Szakgimnázium és Szakközépiskola tanulója vehette át a nyereményt a csapata nevében. Az Erzsébetváros Szíve Program keretében megrendezett egy hónapos Geocaching kincskereső játék főnyeremény sorsolásának is a rendezvény adott helyszínt.

A Kreatív Kuckó csillámtetoválással és kézműves foglalkozásokkal várta a gyermekeket. A helyszínen egész nap lehetőség volt különböző egészségügyi szűrések igénybe vételére, a Humán Szolgáltató Központ szolgáltatásainak megismerésére, valamint Erzsébetváros Kártya igénylésére.

KÉPGALÉRIA